Receptfeltöltés
Újragondolta a húsbolt fogalmát a Pápai
Újragondolta a húsbolt fogalmát a Pápai

Négyszáz négyzetméteres új húsáruházat nyitott az ünnepek előtt a Pápai Hús, amely a hazai boltok egyik legnagyobb tőkehús-beszállítójaként ezzel példát is akar mutatni arra, hogyan lehet modernizálva és újragondolva ismét vonzóvá tenni egy hagyományos kereskedelmi formát. A Pápai Hús Kft. a karácsonyi szezonban a járvány ellenére is kiemelkedő forgalomra számít.

Tovább olvasom
Mi kerüljön az ünnepi asztalra? - vega, vegán és klasszikus menük
Mi kerüljön az ünnepi asztalra? - vega, vegán és klasszikus menük

Ahogy közeledik a karácsony, úgy fokozódik a helyzet a konyhában. A szokásos teendőink mellé felsorakozó karácsonyi tennivalók is bele kell, hogy férjenek az életünkbe. Ügyes tervezéssel azonban elejét vehetjük a felesleges kapkodásnak, ha időben megtervezzük a menüt és jól gazdálkodunk a decemberünkkel, akkor valóban békés karácsonyunk lesz.

A tervezés fontos részét képezi a menü, amelynek összeállítását sokban befolyásolják a családtagjaink, az ő ízlésük és az esetleges preferenciáik. A közös ünnepi vacsora megtervezéséhez szeretnénk segítséget nyújtani néhány ötlettel, javaslattal.

Tovább olvasom
Mutatós karácsonyi előételek
Mutatós karácsonyi előételek

Az ideális karácsonyi előétel elegáns, mutatós, jól illik az őt követő menüsorba. Az sem baj, ha könnyedén és előre elkészíthető. Az előétel az a fogás, ahol a háziasszony minden látványos trükköt bevethet.

Tovább olvasom
Ha karácsony, akkor datolya
Ha karácsony, akkor datolya

Ahogy közeledik a karácsony, úgy bukkan fel egyre több helyen a datolya. A Közel-Kelet kedvelt gyümölcse a mi ünnepi asztalunkról sem hiányozhat, és az sem baj, ha az ünnepek múltával is ott marad a konyhánkban.

Tovább olvasom
Street food menüt kínál az egyik legismertebb olasz étterem
Street food menüt kínál az egyik legismertebb olasz étterem

A Trattoria Toscanának 20 éve meghatározó helye van Budapest vendéglátásában, és mint ilyen, akár meg is elégedhetne saját hagyományaival. Az olasz séf és a tulajdonosok mégis egy izgalmas újdonsággal rukkoltak elő a jubileumi év végén.

Tovább olvasom
Kinek a Márton nap, kinek a Hálaadás
Kinek a Márton nap, kinek a Hálaadás

Mind a Márton nap, mind a Hálaadás a bőséges termés ünnepe, a betakarítási idény végét jelentő vigasság. Az amerikaiak ünnepe egészen a XVII. század első harmadáig vezethető vissza, amikor az angol puritánok a tél közepén megérkeztek, majd letelepedtek az Újvilágban, de az ismeretlen vidék kegyetlen volt hozzájuk, mire kitavaszodott sokuk meghalt. Ám ekkor nem várt segítséget kaptak az itt élő indiánoktól, a wampanoag-októl, akik megmutatták nekik, hogy hogyan boldoguljanak új hazájukban. Az eredmény nem is maradt el, bőséges terméssel zárták az idényt, amelyet egy nagy hálaadó vacsorával ünnepeltek meg, amire a helyi indián közösség tagjait is meginvitálták.

Tovább olvasom
Hogyan pótoljuk természetes úton a D-vitamint?
Hogyan pótoljuk természetes úton a D-vitamint?

A magyar lakosság kiemelten D-vitamin hiányos, ezt már évek óta tudjuk. A pótlás mértékéről és mibenlétéről eltér a szakemberek véleménye, de annyi bizonyos, hogy a téli, szürke hónapokban erősen ajánlott valamilyen módon pótolni a D-vitamint, ami nélkülözhetetlen a szervezetünk számára.

Tovább olvasom
Pirog, pirog, pirog
Pirog, pirog, pirog

Az orosz és a lengyel konyha is egyként rajong a töltött tészta szláv változatáért, a pirogért. Amíg az oroszok élesztős tésztát töltenek ezerféleképp, addig a lengyeleknél a vékony tésztás, az olasz raviolira emlékeztető pirogot fogyasztják levesbe, főfogásként és desszertként is.

Tovább olvasom
Megszületett az Év Fagylaltja!
Megszületett az Év Fagylaltja!

Idén – a viszontagságok ellenére – sem maradt el az Év Fagylaltja verseny. Az ország legjobb fagylaltkészítő mesteri újra rajthoz álltak, hogy minőségi alapanyagokból készített kreációikkal megmutassák, mit gondolnak a fagylaltkészítés jelenéről és jövőjéről. A két körös elődöntő után tegnap, a Zila kávéházban – a sajtó nyilvánossága előtt – hirdették ki az idei év győztesét.

Tovább olvasom
Megvannak a döntősök: A szakmai zsűri kiválasztotta a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntős alkotásait
Megvannak a döntősök: A szakmai zsűri kiválasztotta a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntős alkotásait

Izgalmas alapanyagok, nyári hangvételű ízek domináltak a Magyarország Cukormentes Tortája verseny első zsűrizésén, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tartott a Zila Kávéházban. Bár a mandula és az eper volt a sláger, de megjelent még néhány nem hétköznapi alapanyag, mint a yuzu, a tonkabab, vagy épp a napraforgókrém. Végül mogyorós, csokoládés, epres és málna ízű kreációk kerültek a döntőbe, amelyek közül június végén kerül majd ki az idei győztes.

Tovább olvasom
Karanténkonyha – A tésztasaláta
Karanténkonyha – A tésztasaláta

Az utóbbi időszak kormányzati intézkedései és az egyre jobban terjedő vírus mindenkit beterelt a négy fal közé. A nem tervezett családi együttlétekhez a háziasszonyoknak most extra mód hozzá kell járulniuk, a menza gondja szinte minden családban a nyakukba szakadt.

Tovább olvasom
Szerezze be a Príma Konyha magazint otthonról!
Szerezze be a Príma Konyha magazint otthonról!

A kialakult helyzetre tekintettel, felhívjuk a figyelmüket, ha nem szeretnének Príma Konyha magazin nélkül maradni, hiszen remek receptek várják önöket, akkor anélkül, hogy ki kellene mozdulniuk az otthonukból!

Tovább olvasom
Az angolok büszkesége, a cheddar
Az angolok büszkesége, a cheddar

A cheddar sajt az angol gasztronómia egyik megkerülhetetlen tétele, amire valóban büszkék lehetnek a szigetlakók. A telt ízű, nagyon jó textúrájú sajt rendkívül széles választékában biztos, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót.

Tovább olvasom
150 éves az Auguszt cukrászda
150 éves az Auguszt cukrászda

Ebben az évben, pontosabban május elején lesz 150 éve, hogy Auguszt Elek megalapította az Auguszt cukárszdát. Az igazán kerek évforduló nem csupán egyetlen ünnepi pillanatot érdemel, éppen ezért Auguszt Ibolya és József a 2020-as évben a Fény utcai cukrászdában számos módon megemlékeznek majd az alapításról.

Tovább olvasom
Ánizs, illatos és egészséges
Ánizs, illatos és egészséges

A fűszerek között az egyik legmegosztóbb, édeskés illata sokak számára vonzó, míg mások számára egyértelmű figyelmeztetés: ánizzsal van dolguk!

Tovább olvasom
Brownie variációk
Brownie variációk

A brownie egy tökéletes sütemény. Kakaós, gazdag beltartalommal bír, omlós, de nem száraz, könnyen és gyorsan elkészíthető és szinte mindenki szereti.

Tovább olvasom
... 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ...