Felfedeztük a Zalai Borvidéket – dombok, pincék és meglepő közvetlenség

A zalai vidék titokzatos hely, erdők és mezők váltják egymást, kedves kis települések színesítik a tájat, az emberek pedig talán itt használják a legfurább, legkedvesebb és legviccesebb szavakat a magyar nyelvből. Ide érkeztünk egy kis kirándulásra és nem utolsósorban borkóstolásra. 

2026. június 8. 12:12 - szerző: Sándor Adrienn

CÍMKÉK: bor borászat borvidék dóka éva hegyke magyar bor pincészet zalai borvidék

 

Amikor az ember magyar borra gondol, a Zalai Borvidék borai biztos, hogy nem elsőként jutnak eszébe. Így voltunk ezzel mi is, épp ezért nagyon örültünk a meghívásnak, hogy közelebbről is megismerhessük ezt az amúgy is csodálatos vidéket és nem utolsósorban a zamatos borait. 

A nagyvárosból kiszabadulva mindig rácsodálkozunk a vidéki élet nyugalmára, de leginkább az emberek kedvességére és közvetlenségére. Az utunk most a Dóka Éva Pincészethez vezetett. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Dóka Éva és férje, Tarsoly Robi tökéletes példái a zalai embereknek, a kedvességnek, közvetlenségnek. Úgy érkeztünk hozzájuk, mint idegenek, és úgy fogadtak minket, mint rég nem látott barátokat. 

Interjú a Dóka Éva Pincészet tulajdonosaival

Goodfood: Mesélnétek kicsi a kezdetekről? Hogy került a szőlő az életetekbe? 

Dóka Éva: Anyukám mindig a Balaton mellett szeretett volna lakni, így apukám egyszer megkérdezte tőle, hogy megfelel-e az is, ha közel van a Balaton. Persze hogy megfelelt, és már költöztünk is Zalaszentgrótra. Én akkor két és fél éves voltam. Mindig csodálattal beszéltek a tájról, a dombokról, a szőlőről. Gyerekként ezt nehéz megérteni, de amikor ebben nősz fel, valahogy a részeddé válik. Szóval mi így kerültünk a szőlő közelébe. 

Tarsoly Robi: Úgy nőttem fel, hogy nálunk mindig volt bor az étel mellé. Nem vásárolt, hanem saját termés. Így az évek során észrevétlenül megtanultam a dolgokat, és mikor a szüleim fel akarták adni a szőlőművelést, átvettem a kis családi birtokot. Évával nagyjából akkor hozott össze minket jobban a sors, amikor én közelebb kerültem a szőlőhöz. Éva apukája kertészmérnök volt, rengeteget segített nekem. De saját, nagy földünk még nem nagyon volt. És akkor eladó lett fél hektár Chardonnay a Szélmentén, és Éva apukája azt mondta, vegyük meg. 1998-at írunk. Ez volt az első közös szőlőnk. 

Gf: Mi volt a terv? Volt terv? 

TR: Nem volt terv, örültünk, hogy saját szőlőnk lett. Azt azonban hamar felismertük, hogy egészséges szőlőt akkor tudsz tartani, ha a szomszédodnak is egészséges a növénye. Szerencsére ezt nemcsak én láttam így, hanem a többiek is, így belekezdtünk egy egységes növényvédelembe. És idővel, aki el akarta adni a szőlőjét, nekünk szerette volna eladni. Persze voltak, akik nem hosszú távra terveztek, csak az azonnali termés volt a fontos, de ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Ilyenkor a tulajdonosok kiábrándultak, és továbbadták a földeket. Mi pedig éltünk ezekkel a lehetőségekkel. Ma már 24 hektáron gazdálkodunk. Aztán persze, ahogy nőtt a termőterület, szükség volt a borászat növelésére is, hiszen hely kellett mind a feldolgozáshoz, mind a tároláshoz. 

Gf: Ekkor jött a Szeszgyár? Mesélnétek erről picit? 

TR: Az épületben eredetileg nem borászat volt, Éva apukájának a pincéjében kezdtünk, itt egy kereskedelmi cég volt. Aztán elkezdtünk használni egy pincerészt, majd szép lassan belaktuk az egészet. A Szeszgyár nevet egyébként nem mi adtuk az épületnek, és nem is a bor miatt lett ez a neve. Ez egy ipari műemlék épület, melynek az eredeti neve volt ez, és mi ezen nem akartunk már változtatni. Témába vág (nevet). Persze mivel ez nem borászati célra épült, így nem is egy klasszikus pince: különböző szinteltolásokkal épült, de tökéletesen működőképes a mindennapokban. Ezt az épületet adta az élet, mi pedig örömmel éltünk vele. 

Gf: Nem nehéz egy műemléki épületben működni? Mennyire van megkötve a kezetek? 

TR: Mindig arra törekedtünk, hogy az épület jellege megmaradjon. Így bár nem áll műemlékvédelem alatt az egész épület, mégis fontos, hogy egységet képezzünk, fenntartsunk egy egészséges egyensúlyt. 

DÉ: Így lettek az épületben sajátos terek is kialakítva. Van egy kiállítótermünk, ahova nyaranta Zalaszentgróton alkotó művészek festményeit és szobrait állítjuk ki. Az épület adottságai miatt pedig nekünk van az ország egyetlen padláspincéje (nevet). Mivel nem volt hely és lehetőség a borkóstolásra és rendezvényekre kialakítani egy pincehelyiséget, így a padlástérben kapott helyet a mi „pincénk”.

Gf: Van tervben még bővítés? 

DÉ: Igazából szeretnénk a vendégeket kicsit természetközelibb helyre vinni, így tervben van, hogy apukám hegyen lévő, régi présháza, ami Tasmánia névre hallgat, több teret kap majd vendégfogadásra. Így a hegyen tudnánk kóstolókat tartani, az erdő mellett, a természetben.  

Gf: Mennyire van nehéz helyzetetek egy olyan borvidéken, ami kevésbé ismert, vagy inkább elismert itthon? 

TR: Azt gondolom, minden területnek megvan a maga nehézsége. Mi zalai emberek vagyunk, hiszünk az itteni emberekben, ezekben a dombokban, ebben az életben. Mindig vannak nehézségek, de ez nem feltétlen a terület miatt van. Néha csak emberileg bénázunk el valamit (nevet). Igyekszünk jól és jót alkotni.

Gf: Van olyan tétel, amire nagyon büszkék vagytok? 

DÉ: A tavalyi évben a winelovers borversenyén a Kabar 2019-es tételünk aranyérmet nyert, illetve egyben még 2. helyezést ért el a fahordóban érlelt fehérbor kategóriában is, a Top 100-as listában pedig a 26. helyen végzett. De Robinak és nekem is vannak saját kedvenceink. Nem mindig azt értékeljük jónak, amit a versenyeken kiemelnek. 

Gf: Hogy jött a Kabar? 

TR: Ez egy egyedi ízvilággal rendelkező fajta, amelyet sokan nem is ismernek, nem hallottak még róla. Van, aki szereti, van, aki nagyon nem. De úgy tűnik, egyre jobban értékelik a szakértők is, mi pedig szeretünk kísérletezni régi, elfeledett fajtákkal. A Kabart egyébként sokáig kell érlelni, most fog csak piacra kerülni a 2020-as évjáratunk. Mára már 24 tételünk van, mindig van egy szőlőfajta, amit muszáj kipróbálni. De ez már sok, alapvetően nem kéne ennyire széles skálán mozogni (nevet). 

Gf: Ha már kísérletezés: mesélnétek kicsit a Hegykéről? 

DÉ: Ez egy olyan közösségi kezdeményezés volt Robi részéről, ami nagyon kellett a borvidéknek. Az országban már többen indítottak hasonlót, hát miért ne csinálhatnánk mi is ilyet. Ebben mindenki megfogalmazhatja, mit is gondol a Zalai Borvidékről, és kis megkötésekkel kifejezheti saját magát is egy közös gondolatban, borban. 

A cikk még nem ért véget. A folytatáshoz lapozz!
következő oldal »