
A Fluffy and Me alapítói Ausztráliában találkoztak a japán szuflépalacsintával, majd Magyarországon addig kísérleteztek vele, amíg saját desszertmárkát építettek köré. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, az első évben 70 ezernél is több palacsinta fogyott, és már az új egységek kialakítása, illetve a következő csapatok betanítása is zajlik.
2026. július 3. 10:52 - szerző:
CÍMKÉK: fluffy and me japán szuflépalacsinta palacsinta remegő palacsinta szuflépalacsinta
A japán szuflépalacsinta magas, könnyű és kicsit remeg a tányéron – talán ezért lett belőle rövid idő alatt meghatározó desszerttrend Magyarországon. Ebben persze nagy szerepe volt a Fluffy and Me-nek is: az első budapesti egység 2025. július 6-án nyílt meg, az indulás után hamar kiderült, a különleges palacsinta a közösségi médiában is könnyen utat tör magának.
Hónapokon át hosszú sorok kígyóztak az üzlet előtt, a remegő palacsintákról készült videók pedig fénysebességgel terjedtek a TikTokon. A helyet ismert emberek, sportolók és külföldi vendégek is felkeresték, miközben egyre többen kezdtek beszélni a japán szuflépalacsintáról.

A japán szuflépalacsinta csak nevében közeli rokona a vékony, feltekert magyar palacsintának. Az amerikai változatnál is magasabb, mégis jóval könnyebb és levegősebb. Jellegzetes állagát a kézzel készített tojásfehérjehab adja, amelyet óvatosan dolgoznak össze a tojássárgájás alappal, majd a masszát alacsony hőmérsékleten, fedő alatt sütik meg.
Az igazi Fluffy nem olyan termék, amelyet előre nagy mennyiségben el lehet készíteni, majd később egyszerűen tálalni. A habot frissen kell felverni, a masszát azonnal meg kell sütni, a kész palacsintát pedig rögtön a vendég elé kell tenni. Ettől lesz magas, ruganyos, felhőszerű és finoman remegő. Hűlés közben természetes módon veszít a térfogatából, ezért a gyors és pontos munkafolyamat a termék lényegéhez tartozik.
A magyarországi vállalkozás ötletét Rózsavölgyi Gergő, a Fluffy and Me társalapítója hozta magával Ausztráliából, ahol felfigyelt a különleges desszertben rejlő lehetőségre. Egy közös snowboardozás során kezdte győzködni Kis-Balázs Attilát arról, hogy Magyarországon is érdemes lenne szuflépalacsintázót nyitni.
A két alapító kapcsolata közben fokozatosan alakult át: ismerősből barátok, a barátságból pedig üzleti partnerség lett. Saját megfogalmazásuk szerint azért alkotnak különösen jó párost, mert egymást kiegészítő képességeket hoznak a vállalkozásba. Attila Gergőt valódi marketingzseninek tartja, akinek ösztönös érzéke és különleges tehetsége kulcsszerepet játszott abban, hogy a hely ilyen gyorsan felkapottá vált.
Attila eközben az üzleti tervet, az éttermek működési modelljét és a franchise-rendszert építette fel. A kialakított struktúra a gyakorlatban is bizonyított: nemcsak az első üzlet lett nyereséges, hanem a későbbi egységek átadásához, működtetéséhez és ellenőrzéséhez is részletes, ismételhető rendszert hoztak létre. A közös munkában Gergő márkaépítési és kommunikációs ereje, valamint Attila üzleti és szervezési szemlélete egyszerre érvényesül.
Az induláskor nem állt mögöttük tehetős befektető vagy családi vagyon. Attila korábbi vállalkozói időszakából jelentős pénzügyi terheket hozott magával, ezért a nyitás valódi kockázatot jelentett. Az alapítók vagyontárgyakat, köztük autókat is értékesítettek, a rendelkezésükre álló pénzt pedig az első üzlet kialakítására és a termék fejlesztésére fordították.
A recept tökéletesítése hosszú és kimerítő folyamat volt. Bejárták a világot, minden elérhető videót és szakmai anyagot végignéztek, majd több mint kétszáz sikertelen próbálkozáson jutottak túl, mire kialakították a kívánt magasságot, állagot és ízt. A sok utazás, kutatás és kísérletezés eredményeként született meg az a saját recept, amelyre később a Fluffy termékeit felépítették.

A Fluffy and Me az első évben már több mint 70 ezer palacsintát értékesített. A kínálat közben új termékkategóriával is bővült: megkezdték a matcha italok árusítását, és az alapítók állítása szerint jelenleg náluk kapható a város legkedvezőbb árú matchája.
A növekedésre a befektetői és üzleti világ is felfigyelt. Az alapítókat az elmúlt hónapokban számos érdeklődő kereste meg azzal, hogy tőkét fektetne a cégbe, és több multinacionális vállalat is együttműködési lehetőséget keresett velük. Attila és Gergő azonban a gyors bővülés ellenére is ragaszkodik ahhoz, hogy a márka irányítása és az alapvető minőségi döntések a kezükben maradjanak.

A budapesti nyitás után Győrben is megjelent a márka, a következő egységek felújítása pedig már zajlik. A debreceni étterem kialakítása lassan befejeződik, a helyi kollégák pedig már Budapesten vesznek részt a betanuláson. A további üzletek előkészítése sem puszta terv: a hálózat bővítéséhez szükséges kivitelezési, oktatási és működési folyamatokat már elindították.
A terjeszkedést franchise-rendszerben valósítják meg, de az első megállapodást csak fél év működés után írták alá. Addigra összeállították a működési kézikönyvet, az oktatási rendszert, a minőségbiztosítási elveket és az új egységek indulásának pontos menetét. Az alapítók személyesen is részt vesznek a helyszínek átadásában és a csapatok felkészítésében.
„Mostanra már több mint ötszáz franchise-érdeklődőnk van, Torontótól Floridán át Barcelonáig. A célunk azonban nem az, hogy mindenáron gyorsan nőjünk, hanem az, hogy minden új helyen ugyanazt a minőséget és élményt kapják a vendégek" – mondta Kis-Balázs Attila.