
Tojásos napraforgókrémmel töltött paradicsom
Egy szelet friss kenyérrel tálalva remek előétel.
CÍMKÉK:
vegetáriánus tavasz nyár tízórai reggeli ebéd uzsonna
2021. május 20. - szerző: Kard Éva

HOZZÁVALÓK
- 6 db paradicsom
- 5 evőkanál Donum Terrae naprforgókrém
- 20 dkg mascarpone
- 3 db főtt tojás
- 1 csokor snidling
- 1 evőkanál citromlé
- 2 csipetnyi só
- 1 csipetnyi őrölt fehér bors

ELKÉSZÍTÉS
- A paradicsomok kalapját vágjuk le, majd egy kanál segítségével távolítsuk el a magokat. Ezután a kivájt paradicsomot fordítsuk rá egy tányérra, hogy a belsejében visszamaradt lé kifolyjon belőle.
- A tojásokat főzzük keményre, majd hideg vízbe hűtsük ki. Ezután pucoljuk meg, majd a sárgáját villával törjük össze, a fehérjét pedig vágjuk fel kisebb kockákra.
- A napraforgókrémet keverjük össze a mascarponéval, ízlés szerint sóval, őrölt borssal, az apróra vágott snidlinggel, az előzőleg villával összetört tojássárgával, és a citromlével. (Közben többször kóstoljuk meg, és ízlés szerint fűszerezzük, ha még szükséges.)
- Ezután a simára kevert, és ízlés szerint fűszerezett krémhez, keverjük hozzá az összevágott tojásfehérjét.
- Végül a paradicsomokat töltsük meg az elkészült krémmel, helyezzük rá a levágott paradicsomkalapot, majd tálalásig helyezzük be a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.
ÉRTÉKELÉS:

OSZD MEG MÁSSAL IS!
SZAVAZZ!
Ha csak egy fűszer maradhatna a konyhádban, melyiket választanád?
Fekete bors
Oregánó
Curry
Fahéj
Piros paprika
KÖVESS MINKET!