Az egyik legkedveltebb gombócos fogás Németországban szardellafilével és kapribogyóval.
Hozzávalók 4 adaghoz
750 g darált sertéshús
1 db szikkadt zsemle
50 g zsemlemorzsa
2 db egész tojás
2 db szardella konzerves
1 db vöröshagyma
1 evőkanál mustár
2 liter víz
2 dl fehérbor
4 db szegfűszeg
4 db szegfűbors
4 db bors
2 db babérlevél
1 dl főzőtejszín
50 g vaj
40 g liszt
2 evőkanál kapribogyó
2 teáskanál cukor
1 kávéskanál só
1 kávéskanál bors
Adag
4 adag
Lépések
1.
A vöröshagymát megtisztítjuk, majd nagyon apróra vágjuk. A zsemlét vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk belőle a vizet. A tojásokat enyhén felverjük. A szardellafilét apróra vágjuk.
2.
A húst, zsemlét, zsemlemorzsát, tojást, szardellát, hagymát és a mustárt egy tálba tesszük, majd sóval, borssal ízesítjük. A masszát alaposan összekeverjük, a felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
3.
A főzővízhez a vizet felforraljuk, hozzáadjuk a fehérbort és a fűszereket, majd sózzuk és borsozzuk.
4.
A húsmasszából (lemérve) 20 db golyót formázunk, miközben folyamatosan vizes a kezünk. A gombócokat a főzővízbe helyezzük, majd alacsony-közepes hőfokon kb. 15 perc alatt készre főzzük őket.
5.
A főzővizet leszűrjük. A lisztből és vajból rántást készítünk, majd folyamatos keverés mellett hozzáöntünk 800 ml-t a főzővízből. Ízesítjük sóval, borssal, cukorral, majd pár percig főzzük gyakran megkeverve. Beleöntjük a tejszínt, hozzáadjuk a kapribogyót és további 2-3 percig főzzük.
6.
Tálaláskor a kapribogyós szószt a gombócokra locsoljuk, sós burgonyával, burgonyapürével vagy petrezselymes burgonyával kínáljuk.
Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!