
Baconbe göngyölt sajtos-aszalt szilvás harcsafelfújt
Karácsonykor pl. az ünnepi ebéd, vagy vacsora egyik fő fogása lehet ez a finom harcsafelfújt.....
CÍMKÉK:
ebéd vacsora hal
2019. október 4. - szerző: Kard Éva

HOZZÁVALÓK
- 50 dkg afrikai harcsafilé
- 40 dkg szeletelt bacon
- 20 dkg aszalt szilva
- 25 dkg füstölt sajt
- 4 db tojás
- 10 dkg liszt
- 2 evőkanál tejföl
- 1 csokor petrezselyemzöld
- 1 teáskanál hal fűszerkeverék
- 1 teáskanál só
- 1 kávéskanál örölt színes bors
- 1 kávéskanál pirospaprika
- 1 evőkanál citromlé

ELKÉSZÍTÉS
- A harcsafilét vágjuk fel kisebb kockákra, majd facsarjuk rá a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, őröljünk rá színes borsot, és szórjuk meg a hal fűszerkeverékkel. Ezután óvatosan forgassuk össze, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.
- A kuglóf formát béleljük ki a szeletelt baconnel úgy, hogy a belső, és a külső szélén is túllógjon.
- Egy tálba üssük bele a tojásokat, majd adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a pirospaprikát, egy kevés sót, majd keverjük simára.
- Ezután adjuk hozzá a lisztet, és szintén keverjük simára a masszát, majd keverjük hozzá a reszelt sajtot is.
- A formában lévő baconre kanalazzuk rá a fele masszát, majd rakjuk rá az előzőleg befűszerezett harcsát, és az asztalt szilvát.
- Ezután kanalazzuk rá a maradék masszát, majd hajtogassuk rá a sütőforma két szélén túllógó bacont.
- Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt, süssük szép pirosra. Ezután vegyük ki a sütőből, majd egy óvatos mozdulattal fordítsuk át egy sütőpapírral bélelt tepsire, és tegyük vissza még kb. 10 percre a sütőbe, hogy a felülre került bacon is szép pirosra süljön.
ÉRTÉKELÉS:

OSZD MEG MÁSSAL IS!
SZAVAZZ!
Miből sütsz vagy főzöl szívesen szeptemberben?
Füge
Sütőtök
Szilva
Vörösbor
Gomba
KÖVESS MINKET!