Receptfeltöltés
Mandarin, a tél gyümölcse
Mandarin, a tél gyümölcse
Szerző: Wessely Márta

Az őszi kincseknek egy része október végre, november közepére szépen, lassan kikopik a kínálatból. Eltűnik a szilva, a helyi szőlő is befejezi pályafutását, ellenben megjelennek a citrusok, élükön a gyerekek által is kedvelt mandarinnal.

A kicsi, sokszor dundibb pogácsára emlékeztető gyümölcs igazi szezonja most indul, a legédesebb, magtalan, illatos, ízes, szaftos példányokat így november végétől, decembertől lehet megtalálni.

Mandarin történelem

A mandarin őshazája Délkelet-Ázsia, valamint a Fülöp-szigetek, de ma már nem csak itt találkozhatunk vele, a világ számos pontján vannak mandarin ültetvények, amelyek ellátják a világot ezzel a gyümölccsel, tömegtermékké téve az egykor csak az ázsiai elit számára elérhető finomságot.

De nem csak a világ számos pontján termesztik, hanem ennek megfelelően a kezdetben jól behatárolható mennyiségű mandarinoknak számos nemesítése született, amely mind a fogyaszthatóság irányába mutat, azaz a mai mandarinoknak már jóval vékonyabb a héjúk, a belső membránok is vékonyabbak, a gerezdeket is egyszerűbb szétszedni, a gyümölcshús jóval édesebbé vált, sőt a magok mennyisége is ennek a nemesítési folyamatnak köszönhetően tűntek el szinte teljesen néhány fajtából.

A mandarin csak 200 éve jelent meg Európában, nem meglepő módon a nemesítésben, növénygondozásban mindig is élen járó angolok voltak az elsők, akik meglátták a mandarinban rejlő lehetőséget és elkezdték alakítgatni, nemesíteni. De nem csak maguk a növények jelentek a kontinensen, hanem az első mandarinszállítmányok is befutottak, és Európa lakosságának tehetősebb szerencsésebb része megismerkedhetett a mandarinnal.

Majd – európai közvetítéssel – az Újvilágot is meghódította a mandarin, ahol bőven találtak olyan klimatikus viszonyokkal rendelkező területeket, ahol nagyon hamar megszülethettek a mandarinültetvények.

Mandarin a konyhában

A mandarint leggyakrabban magában, frissen fogyasztjuk. Bár leves, mégsem képezi részét a legtöbb bolti vagy házilag előállított gyümölcslének. Legtöbbször desszertekhez használjuk, mivel mutatós, a legtöbb esetben édes és könnyen szétosztható, tartja a formáját és nem utolsó sorban szép a színe.

A mandarin nagyon jó chutney alapanyag, azaz könnyedén készíthetünk vele édes, kicsit pikáns, esetleg csípős szószokat, ahol jól jön a mandarin levessége, édessége és a gyümölcshús rosttartalma. A chutney – ízesítéstől függően – kerülhet pohárkrémekhez, adható gyümölcstortákhoz (némi zselatinnal), meglocsolható vele egy friss túrótorta, brownie vagy épp ez morzsálósabb állagú kuglóf vagy gyümölcskenyér, illetve leszűrve, besűrítve tányérdesszertekhez tükörként is alkalmazható.

Szárnyasok mellé ugyancsak kitűnő választás a mandarin, egyben, a házi szárnyasok hasüregébe téve (némi szegfűszeggel megtűzdelve), vagy gerezdekben a körettel elkeverve, esetleg glaze-ként a húst ízesítve, fényezve szintén felhasználhatjuk.

Az egészséges mandarin

Ahogy azt már a citrusoktól megszokhattuk, a mandarin is nagyobb mennyiségű C-vitamint tartalmaz, valamint számottevő mennyiségben kalcium, magnézium és kálium is található benne.

Kommentet írok

Kommentelni csak bejelentkezve tudsz!

Belépés Regisztráció
Kommentek (0)

Még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első!